2017. március 23., csütörtök

Ilka 15 hós oltása

Ma kapta meg Ilka a 15 hós oltást a bal vállába.

Előtte lemérték (9170 g és 77 cm), és már a hossz-mérésnél elszakadt a cérna nála. Le kellett feküdnie, én fogtam a fejét a 0-hoz, az asszisztens néni pedig húzta a lábát:( Szörnyen utálta!

Aztán ahogy a vizsgáló asztalra ültettem, és meglátta a fehér köpenyes doktornénit, akkor feljebb kapcsolt egy fokozattal. Egymás hangját nem hallottuk, annyira ordított, pedig csak a tüdejét hallgatták meg. Persze krokodil könnyeket is produkált, és még  cumi se segített (cumival a szájában is tud ordítani).
Le kellett fognom, mert a doktor néni kezét tolta el magától, ami egy teljesen normális dolog, próbált a csöppöm védekezni. 

A tűszúrás volt a mélypont, bár annak hamar vége lett és végre felvehettem, a karomban megnyugodott.

Hurcival mentünk, hogy hazafele is végig testkontaktusban legyünk.

Ezt túléltük, de 18 hós oltás is van sajnos:( Viszont utána csak 6 évesen van egy utolsó.

2017. március 21., kedd

Ilka a kis mormota

Ilka nagyon sokat alszik. Feltűnően többet, mint a tesói ennyi idős korukban.

Alszik este 8-tól reggel 6-ig egyhuzamban,
délelőtt alszik a hátamon 1 órát, ha maminbabázunk, de ha nem, akkor itthon az ágyában alszik 2 órát, de néha többet is,
délután szintén 2-3 órát szunyál (fél2-2-től fél5-5-ig),
és este fél nyolckor már dörzsölgeti a szemét, jelezve, hogy álmos:)

De mikor ébren van, akkor vidám, jókedvű és aktív.

Mutat már jó pár babajelet, de az egy másik bejegyzés témája lesz. Hamarosan:)

2017. március 15., szerda

Riti a szerencsés elégedetlen

Rita irtó szerencsés sokszor, mégis folyton elégedetlen ("miért nem így, miért nem úgy, de kár, hogy nem ez vagy az történt")

Múlt vasárnap volt a pécsimamis bababörze. A 3 nagylányt elvitték nagyiék délutánra, de mivel rossz volt az idő, a játszóterezés helyett bementek a bababörzére, ahol volt egy csomó érdekes gyerekprogram (ugrálóvár, arcfestés, óriás kockák, stb.)

Gábor, Ilka és én később mentünk itthonról, akartam a lányoknak venni ezt-azt.

Rita a tombolasorsolás előtt pár perccel találta ki, hogy a pénzéből akar venni tombolát. 100 Ft volt egy tombola, és kétszáz forintja volt. Odamentünk az asztalkához, választott két számot. Annyira az utolsó pillanat volt, hogy a szelvények másodpéldányát nekünk kellett bedobni a kalapba, mert már készülődtek a húzáshoz.

Az első szám, amit kihúztak, Rita egyik tombolaszáma volt:) Egy kétszemélyes vacsit nyert vele a Nokedli Étterembe.
Ő húzhatta ki a második számot, ami szintén a saját száma volt, ezzel egy AVON-os csomagot nyert.
És nem örült, hanem csalódott volt, hogy felnőtteknek való ajándékokat nyert, nem pedig gyerek cd-t, ami szintén ott volt a nyereményes asztalkán.

Akart arcfestést. Mondtam Neki, hogy álljon be a sorba. Beállt. Egyszer csak megjelent macska-arccal:) De rögtön azon sajnálkozott, hogy így nem mehet másnap iskolába, de kár, hogy este le kell majd mosni.

Kapott egy csomó ruhát is + alkalmi csillogós cipőt. Kifele menet pedig azon szomorkodott, hogy nem álltunk be a kürtöskalácsos sorba, ahol kb. 30-an álltak.

Nem értem, miért ilyen. Sokszor mondom Neki, hogy az életben a jó dolgokat keresse, azoknak örüljön, ne azon keseregjen, hogy mije nincs, hanem annak örüljön, ami van. Mi is így csináljuk, nem tudom ezt miért nem tanulja el!
Egyszer már elkezdtem Neki olvasni Az élet játéka című könyvet, de még nem értette.
Nyáron újra nekifutunk!

2017. március 8., szerda

Ilka 15 hónapos

12 foga van már, eszik mindent, amit én. Főleg kézzel, de van, hogy kanállal is próbálkozik, már a krémlevest is egyedül ette/itta, pedig ezzel meg akartam várni a nyarat és a balcsis teraszon evést.

Gyakorolja a két lábon közlekedést, de még előnybe részesíti a négykézláb mászást, azzal gyorsabban halad:)

2017. március 3., péntek

Terka babám 4 éves

És már kikéri magának ha babának hívom, mert Ő nem baba, hanem "csak Tejka" :)
17 kiló és 107 cm.

Szóval Terka ma nem ment oviba, mert kicsit taknyos, mama szívesen vigyázott rá, amíg én maminbabáztam az Ilkával.

Reggeli fotó a szülinaposról:

Születése percében velem (mama készítette):

Ritától kapott már kora reggel két ajándékot is.
Egy nyakláncot, amin kis fa-kereszt van, és a gyerek-fényképezőgépét, amit karácsonyra kapott.
Teljesen meg voltam hatva ettől a gesztustól. Aztán délután jól meg is ütötte a combját, annyira, hogy Terka sírt. Ennyit a jó-testvéri viszonyról:(

Mi is gyerek-fényképezőgépet vettünk Neki, olyat, mint a nagylányoké, mert nagyon szeret azzal játszani. És kap még egy szép új fehér sportcipőt.

2017. március 1., szerda

Jár az Ilka jár

Végre összeszedte a bátorságát, és elindult egyedül, két lábon. Még kicsi részeg-emberes, de pár métert megtesz, és utána nagyon örül magának:)
Meg persze mi is agyon dicsérjük.

Itt a bizonyíték: