2015. augusztus 26., szerda

Kávé-helyzet

Vasárnap beköltöztünk az új házunkba, de azóta sincs meg a kávéfőzőm.
Na mármost én reggel és délután is kávézom ezer éve, szóba se jöhetett, hogy bizonytalan időre felfüggesszem, tehát kávét kellett szereznem.
 Hétfőre még volt Dombóváron főzött kávé a hűtőben, de kedd reggel ki kellett találnom valamit.

Első gondolatom a szomszéd Kati néni volt, de elvetettem (nincs alkalmanként fél órám hallgatni, és nem is nézem ki belőle, hogy főzi a kávét, sokkal inkább, hogy instant kávét iszik, ami nem paleós!)

És akkor eszembe jutott: Mc'Donalds. Ahogy a gyerekeket vittem a nagycsaládos napközibe, bekanyarodtunk a Mc'Drive részhez, kértem egy kávét, és majdnem elájultam, hogy volt képük 290 Ft-ot elkérni egy expresszóért!

Hazafele a Tesco-ban lévő kávéautomatából megvettem a délutáni adagomat, mindössze 210 Ft-ért.

Ma reggel csak a kisboltig kellett elkocsikáznom (6 órakor, mikor a családom még aludt), és az ott lévő automatában minden 80 Ft:) Az üres kávé is, a kávé cukorral is, a kávé tejjel is, a kávé cukorral és tejjel is:)))

Vettem rögtön 3 adaggal, hogy mára és holnap reggelre elég legyen, és remélem addig megtalálom a dobozkupacban a kávéfőzőmet.

Ja, és mellesleg a késeink sincsenek meg, de előbb-utóbb minden előkerül!

Annyira jó itt lakni, ez mindenért kárpótol!!! Hamarosan írok a házról, a költözésről és mindenről!

2015. augusztus 18., kedd

Tántinak

Vége a nyárnak, beköszöntött az esős évszak, így előkerült az ékszerkészítő, amit Tánti hozott a lányoknak.
Rita örömmel viselte a hajbavalót, a karkötőt és a fülbevalót is.


 Táncoltak a teraszon, közben a "Süss fel nap"-ot énekelték:) Boriról időnként lecsúszott a ruhája:)))